Sok kicsi sokra megy, tanuljunk családilag az ökotudatosságról!

A környezetvédelem manapság olyan téma, amely mellett semmilyen korosztály nem megy el szó nélkül. Sokan térnek át a tudatos, kisebb ökolábnyommal járó életmódra. Pécsett most, a Zöld-Híd Alapítványnak hála, akár családilag is gyűjthetjük az ötleteket: oktatótermükben műhelyfoglalkozásokat szerveznek, melyek során a résztvevők az otthonokban megtalálható, feleslegessé vált tárgyakból, anyagokból készíthetnek valami újat, kreatívat, hasznosat.

Az alapítvány célja a workshopokkal nem más, mint a pécsi családok ökotudatos nevelése. Az első ilyen foglalkozás – mely egyébként a műanyagmentes július jegyében telt – július 24-én valósult meg, a másodikra pedig augusztus 14-én kerül majd sor.

Mint azt Borsós Zsófia szakmai vezető és környezeti nevelő lapunknak elárulta, az augusztusi alkalommal gyógynövényekkel, nyár lévén főként a szezonra nagyon jellemző levendulával foglalkoznak majd. A résztvevők új embereket megismerve, együtt készíthetnek – igazi kis közösséget képezve – levendulás ökogyurmát, levendulapárnát, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa Majdán Mira pedig vendégelőadóként a fürdősókészítést ismerteti meg az érdeklődőkkel.

Megtudtuk az alapítvány munkatársától azt is, hogy az idei workshopok különlegessége pont abban rejlik, hogy helyi szakembereket is bevonnak. Emellett kiemelten fontos, hogy a szokásos gyermekprogramokon túl most olyan események is bekerültek a kínálatba, melyek által a szülők is beleláthatnak, hol is töltik idejüket porontyaik.


A programokat délutánonként szervezik és több órásak, bárki bármikor becsatlakozhat

– A családoknak olyan gyakorlati technikákat szeretnénk átadni, amiket később a mindennapjaikban is hasznosítani tudnak. Úgy látjuk ugyanis, hogy habár a fenntarthatóságról elméletben is nagyon fontos beszélni, de a gyakorlati ismeretek sokkal közelebb tudják hozni az emberekhez ezt a fajta szemléletet. Sokszor azt gondoljuk, a környezetszennyezés akkora téma, hogy nem igazán van ráhatásunk, ez azonban nem így van. A sok kicsi lépés összeadódik. Habár családi délutánról van szó, természetesen bárkit szívesen fogadunk, aki érdeklődik a környezettudatosság iránt. Akár középiskolai közösségi szolgálatot is lehet nálunk teljesíteni, mindig jól jön az önkéntesek segítsége a programjaink során. A műhelymunkák Pécsett, a Széchenyi téren található környezetvédelmi Öko-Kuckó oktatótermünkben valósulnak meg, ahol a tanév során óvodai és iskolai csoportokat fogadunk tematikus programokkal – foglalta össze Borsós Zsófia.

Hozzátette, jeles zöld napokhoz, de egyéb fontos ünnepekhez is igazították a programkínálatot, így a műhelymunkákon résztvevőknek idén még karácsonykor is lesz lehetősége a saját készítésű, környezetbarát ajándékok átadására.

A gyerekeket a műhelyfoglalkozások mellett rengeteg környezetbarát játék is várja az Öko-Kuckóban

A program Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Helyi Identitás
és Kohézió Erősítése Pécs Városában (TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001) című projekt keretében valósul meg.

Sajtó neve: PécsMa
Megjelenés ideje: 2020.07.29.
Szerző: Matoricz Tekla
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/zoldzona/sok-kicsi-sokra-megy-tanuljunk-csaladilag-az-okotudatossagrol/?fbclid=IwAR2e7UOkhFu8BCztYlmJZP5eQAwDKllu3GuBppo4tiUjq9oUCwdVLoogk8E