TISZTELT HÖLGYEM, URAM! KEDVES PÉCSI POLGÁROK!

Szeretnénk felhívni Mindannyiuk figyelmét arra, hogy közeleg „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” című projekt keretében készülő programjavaslati űrlapok leadási határideje. 2019. március 14-éig várjuk a városban működő közösségek közösségi programok megvalósítására irányuló ötleteit, javaslatait. A tervezési időszak lezárása előtt szeretnénk újabb lehetőséget teremteni az együtt gondolkodásra, a programjavaslati űrlapok közös áttekintésére, a rendezvénytervek színesítésére, finomítására.

Szeretnénk megismerni az Önök véleményét arról, hogy miként pezsdítenék fel a közösségi életet, milyen közösségi programokon vennének részt szívesen az elkövetkezendő három esztendőben. Ezért Pécs város különböző részeiben megrendezésre kerülő közös beszélgetésekre invitáljuk Önöket – a Pécsi Helyi Akciócsoport által koordinált „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” című projekt keretében.

A projekt keretében több közösség együttműködésében és részvételével megvalósuló eseményeket és folyamatokat 2019-2022 között valósíthatják meg az együttműködő szervezetek. Fontos, hogy a programok és folyamatok a városrészen belüli együttműködésekre törekedjenek, több közösségi programelemet tartalmazzanak. Kiemelt figyelmet helyezünk arra, hogy együttműködés és párbeszéd alakuljon ki a közösségek között, rávilágítsunk a résztvevők erősségeire.

Kérjük, hogy vegyenek részt a közösségi beszélgetésen! Ismerhessük meg a pécsi szervezetek, magánszemélyek elképzeléseit!

DÁTUM IDŐPONT CÍM HELYSZÍN CÉLTERÜLETFELELŐS CÉLTERÜLET
2019.03.11 10:00 7636 Polgárszőlő u. 13 Mosolymanó Családi Központ Bencze Zsolt XIII. Déli-Városrészek
2019.03.11 11:00 7625 Pécs, Cserző köz 2 Martyn Ferenc Szabadiskola Szerecz Gábor VI. Közép-Mecsek
2019.03.11 13:00 7624 Jurisics u. 17. Jurisics Utcai Általános Iskola Csuka Dalma V. Nyugat-Mecsek
2019.03.11 15:00 7621 Szt. István tér 17. Civil Közösségek Háza Mihálykövi Andrea I. Belső-Városrész
2019.03.11 17:00 Dr. Veress E. u. 6. Pécsi Kulturális Központ Csuka Dalma III. Uránváros
2019.03.12 15:00 7623 Pécs, Szabó József utca 4. Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Közösségi Ház Mihálykövi Andrea II. Szigeti- városrész
2019.03.12 17:00 7634 Fő u. 20. PKK Patacsi Művelődési Ház Csuka Dalma IV.Nyugati- Városrészek
2019.03.13 14:00 7632 Apáczai Csere J. körtér 1 PKK Apáczai Művelődési Ház Bencze Zsolt XI. Közép-Megyer
2019.03.13 16:00 7629 Pécs Komját Aladár utca 2. Pákolitz István Közösségi Ház Szerecz Gábor VII. Kelet-Mecsek
2019.03.14 9:00 7632 Tolsztoj u. 10. PKK Közösségi Ház Bencze Zsolt X.Észak-Kertváros
2019.03.14 11:00 7622 Zsolnay V. 12. Balokány – Pepita Közösségi Tér Szerecz Gábor VIII.Kelet-Pécs
2019.03.14 11:45 7632 Testvérvárosok tere 1. Testvérvárosok Terei Általános Iskola Bencze Zsolt XII.Dél-Megyer
2019.03.14 17:00 7691 Pécs, Szövetkezet u. 13 Berze Nagy János – Művelődési Központ Szerecz Gábor IX. Somogy-Vasas-Hird