Közösségi beszélgetésekre várják a pécsieket

Közeleg a városrészi közösségfejlesztési cselekvési tervek véglegesítésének határideje.

Folytatódnak a közös beszélgetések Pécs különböző városrészeiben, melyekre a Pécsi Helyi Akciócsoport ezúton is invitálja a helyi közösségek vezetőit, tagjait, aktivistáit „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” című projekt előkészítő munkálatain belül. Az elmúlt több mint fél év során intenzív párbeszéd alakult ki a város különböző szervezetei és önszerveződő csoportjai között, akik az egyes célterületeken a jövőben szervezendő programjaikhoz keresnek partnerséget.

A projekt keretében már beérkezett programjavaslatok széles körű bemutatása és véleményezése április 18-ig folytatódik Pécs 13 városrészében, a helyi javaslattevők körében. A márciusi közösségi beszélgetéseken már ismertették a több közösség együttműködésében és részvételével 2019 őszétől 2022 augusztusáig megvalósítani kívánt esemény- és folyamatötleteket. A projekttámogatásban részesülő javaslatok lényegi eleme, hogy az adott városrészen belüli közösségi programok az ott szerepet vállaló civil közösségek együttműködésein alapulnak, és a helyi társadalom tagjai számára kínálnak aktív, cselekvő részvételi lehetőséget. Ennek érdekében a Helyi Akciócsoport Egyesület fontos feladata, hogy segítse a szereplők közötti párbeszéd kialakulását és a helyi kapcsolatok elmélyülését, támogatva a célterületeken zajló folyamatok mögötti civil összefogást az elkövetkező három esztendő során is.

A városban működő közösségek programjaik megvalósítására irányuló ötleteit 2019. április 18-ig rendezett városrészi közösségi beszélgetések alkalmával ismerhetik meg az érdeklődők. A javaslattevők megerősíthetik elköteleződésüket a városrészen belül előkészítési folyamatok területi eredményeinek kapcsán is. A programjavaslati űrlapok közös megismerése, az együttműködések kialakítása számos erőforrást tartogatnak még. A tervezési időszak május első hetében lezárul, ami a helyi (városrészi) cselekvési tervek véglegesítésével vezet át a szeptembertől kezdődő megvalósítási szakaszba.

A programról bővebb információ a www.pecsikozossegek.hu oldalon érhető el.

A közösségi beszélgetéseken a pécsi szervezetek elképzeléseinek megismerésén és a szakmai kérdések átbeszélésén túl további bekapcsolódási lehetőség kínálkozik minden, a városrészéért tenni kívánó közösség számára.

DÁTUM IDŐPONT CÍM HELYSZÍN CÉLTERÜLET

FELELŐS

CÉLTERÜLET
2019.04.08 13:00 7624 Pécs, Jurisics M. u. 17. Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola Csuka Dalma V. Nyugat-Mecsek
2019.04.09 16:00 7634 Pécs, Fő u. 20. PKK Patacsi Művelődési Ház Csuka Dalma IV. Nyugati városrészek
2019.04.10 14:00 7632 Apáczai Csere J. körtér 1 PKK Apáczai Művelődési Ház Bencze Zsolt XI. Közép-Megyer
2019.04.10 16:00 7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 6. Pécsi Kulturális Központ Csuka Dalma III. Uránváros
2019.04.12 17:00 7623 Pécs, Szabó József utca 4. Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Közösségi Ház Mihálykövi Andrea II. Szigeti- városrész
2019.04.15 10:00 7636 Polgárszőlő u. 13. Mosolymanó Családi Központ Bencze Zsolt XIII. Déli-városrészek
2019.04.15 11:00 7625 Pécs, Cserző köz 2. Martyn Ferenc Szabadiskola Szerecz Gábor VI. Közép-Mecsek
2019.04.15 17:00 7621 Szt. István tér 17. Civil Közösségek Háza Mihálykövi Andrea I. Belső-városrész
2019.04.17 13:30 7632 Testvérvárosok tere 1. Testvérvárosok Terei Általános Iskola Bencze Zsolt XII. Dél-Megyer
2019.04.17 16:00 7629 Pécs Komját Aladár utca 2. Pákolitz István Közösségi Ház Szerecz Gábor VII. Kelet-Mecsek
2019.04.17 16:00 7632 Melinda u. 10. KÉK Ház Bencze Zsolt X. Észak-Kertváros
2019.04.18 11:00 7622 Zsolnay V. 12. Balokány – Pepita Közösségi Tér Szerecz Gábor VIII. Kelet-Pécs
2019.04.18 17:00 7691 Pécs, Szövetkezet u. 13. Berze Nagy János – Művelődési Központ Szerecz Gábor IX. Somogy-Vasas-Hird

Sajtó neve: PécsMa
Megjelenés ideje: 2019.04.02
Szerző: Ismeretlen
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/top/kozossegi-beszelgetesekre-varjak-pecsieket/