Közösségi kötetek jelentek meg Pécs 13 városrészéről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által 2018 márciusában indított TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 kódszámú „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” című projekt célja a helyi közösségek kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalás, a lakosság identitásának erősítése és a társadalmi kohézió elősegítése. A projekt megvalósításának helyzetfeltáró feladatait a Helyi Akciócsoport végezte 2019. 06. 30-ig.

A városrészek lakosságával civil szervezeteiken és önszerveződő közösségeiken keresztül kezdtük meg az előkészítő munkát, mely nem képzelhető el anélkül, hogy ne ismernénk saját környezetünk történetét, az egykoron és ma itt élők szándékait tükröző cselekvések okát és eredményeit, melyek mindennapjainkat is meghatározzák. Pécs egészét lefedő 13 városrész civil életét, annak múltját és jelenét bemutató kiadványok láttak napvilágot, melyek célja, hogy jobban megismerjük lakókörnyezetünket, az ott fellelhető, helytörténeti jelentőségű közösségi mozgásokat és azok eredményeit. A városrészek rendkívül különböző történeti vonatkozással bírnak, mégis, szerves egységet alkotnak, ha közelmúltunk és korunk társadalmi kihívásainak szemszögéből tekintünk rájuk.

Az évszázadok során nagy tekintélyt szerzett Belváros mellett a saját kulturális hagyományokat és társadalmi szokásokat felvonultató egykoron önálló kistelepülések, vagy a bányászkolóniák által lakott területeken át a Kertváros legfiatalabb, Dél-megyeri lakótelepekig és a Mecsekoldalba épült családi házas övezetekig számos terület gazdagítja Pécs hely- és közösségtörténetét. A kiadványok sorra veszik e városrészek kialakulásának történeti hátterét, a városfejlődés gazdasági és társadalmi vonatkozásait, számba véve a helyi hitéletet, az oktatás intézményeket, a nemzetiségek, valamint a lakosok önszerveződő közösségeinek aktivitásait és a kapcsolódó tradíciókat. Az egyes területek kialakulásával párhuzamban a korra jellemző pillanatképek is ki rajzolódnak, így láthatóvá válnak a várostervezési folyamatok, az iparosodás időszakát meghatározó beépítések, és bepillanthatunk az itt letelepülő, boldogulást és megélhetést kereső emberek mindennapjaiba. Egy-egy régi történet is megelevenedik a lapok között, mely segíthet Pécs mai, polgári identitásában is eligazodási pontokat találni. Változó a területek intézményi-szolgáltatói ellátottsága, mint ahogy különbözőek a lakóközösségi aktivitások is. A földrajzi elhelyezkedés, a gazdaságtörténeti vonatkozások és a mikroközösségi szociológiai folyamatok mind-mind formálták e városrészek ma ismert arculatát. Láthatóvá válnak az erős helyi közösségek munkája nyomán megszilárduló együttműködések és eredmények, s másutt láthatóvá válnak azok hiányai is.

Számos egyesület, klub, önszerveződő csoport formálja városunk közösségi életét, melyek hozzájárulnak a szabadidő hasznos eltöltéséhez, az élethosszig tartó tanuláshoz és az aktív társadalmi cselekvésekhez egyaránt. E csoportok tevékenysége azonban nem ér véget a településrészek határainál, vagy az egyes intézmények kapuinál. A szervezetek közötti együttműködések segítése, a város egészében a kulturális és társadalmi értékeink számba vétele, hagyományaink eredetének megismerése és átörökítése legalább oly fontos feladatunk, mint a jövőre vonatkozó tervek együttes formálása és megvalósítása. Ennek érdekében mintegy 3899 lakost kérdeztünk meg közösségi szokásaikról, mindennapi szabadidős cselekvéseiről és közösségi igényeikről, mely kutatás eredményeit is e városrésztörténeti kiadványokban foglaltuk össze. E „pillanatfelvétel” ahhoz adott segítséget, hogy a kirajzolódó helyi cselekvési tervekben megragadhassuk azokat a pontokat, melyek a közös nevezőt jelentik legtöbbek számára.

Olyan időszak elé nézünk, mely lehetőséget ad új közösségek kialakulására, az összefogás és a helyi akarat megszilárdítására is. Erőforrásként tekintünk Pécs polgáraira, civil szerveződéseikre, s minden kezdeményezésükre, melyek hozzájárulnak a város egészséges társadalmi fejlődéséhez, s a jövő nemzedékeinek értékközpontú, felelősségteljes felnövekedéséhez.

A kiadványok elérhetők, valamint online formában a www.pecsikozossegek.hu/dokumentumok oldalon, továbbá 2019 őszétől elérhetőek lesznek nyomtatott formában Pécs Megyei Jogú Város kulturális intézményeiben.

Sajtó neve: PécsMa
Megjelenés ideje: 2019.07.30
Szerző: Ismeretlen
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/hirzona/kozossegi-kotetek-jelentek-meg-pecs-13-varosreszerol/