Bolondos-kalandos autós futam keretében jön a II. Pécsi Poloskafesztivál!

A tavalyi évben nagy sikerrel startolt fesztiválsorozatot természetesen idén is a Speckó pécsi csapata jegyzi, céljuk pedig, mint mindig, a fogyatékossággal élők és az épek közötti kapcsolatteremtés segítése. Pécs tizenhárom, a szervezők által érdekesnek ítélt pontját kell – idén autóval – bejárniuk október 3-án a résztvevőknek, és persze megkeresniük az itt elbújtatott poloskákat.

Évek óta szervez a pécsi Speckó olyan foglalkozásokat, melyek során a lehető legkreatívabb módon ismertetik meg a résztvevőkkel a kerekesszékkel közlekedők, látássérültek, mozgáskorlátozottak, vagy éppen siketek mindennapjait. Céljuk nem csupán az érzékenyítés, a közös és kimagasló játékélményre még nagyobb hangsúlyt fektetnek.

A 2020-as Poloskafesztiválra szervezett Pécsi ParaCity lényege, hogy megtaláljunk 13 elbújt poloskát a város rejtett helyszínein, kapcsolatba lépjünk velük és őrzőikkel, és a legtöbb speckót (vakpénzt) összegyűjtsük. Ez egy titkokkal teli, játékos rendezvény, amelyben bejárhatjuk a város izgalmas helyeit, minden érzékszervünkre ható játékos feladatokat oldhatunk meg, találkozhatunk fura figurákkal, és pontokat gyűjthetünk, hogy a végén a mi csapatunk vigye el a pálmát.

– Már tavaly felmerült az autós verseny ötlete, mert azok voltak a legsikeresebb teljesítők, akik autóval közlekedtek, sőt ők is élvezték leginkább a bolond futamot, mivel Pécs mind a 13 településrészét be kell járni az elbújt poloskák után. Ezt tartani is szeretnénk, mert nagyon fontos, hogy lássuk milyen gazdag, különböző a városunk. A másik szempont a biztonság. A tömegközlekedés a jelenlegi helyzetben nem annyira biztonságos, a családok pedig amúgy egy közösséget alkotnak, így ők autóval teljesítik a legbiztonságosabban a küldetést. A játék során végig ügyelünk a biztonságos kontaktokra, mind a poloskák, mind a játékosok, mind pedig a fogyatékossággal élő animátorok tekintetében. Több olyan mókás megoldás, ötlet született már ebből, ami a játékunknak az előnyére válik, fokozza a játékélményt – így Pintér Csaba, a játék fejlesztője.

Az ingyenes programon részt lehet venni egyénileg, de akár párosan vagy csapatokban is. Regisztrálni október 3-ig lehetséges, méghozzá ITT.

A szervezők azt kérik, hogy a regisztrációs foglalásnál adjunk meg csapatnevet, egy e-mail-címet, valamint egy telefonszámot. Hogy melyik kategóriában indulunk, azt a csapatnév után tett zárójelben közöljük!


Ilyen poloskákat kell majd megtalálniuk a résztvevőknek

A program Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében a Helyi Identitás
és Kohézió Erősítése Pécs Városában (TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001) című projekt keretében valósul meg.

Sajtó neve: Pécsma
Megjelenés ideje: 2020.09.23.
Szerző: ismeretlen
Pontos elérés: https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/bolondos-kalandos-autos-futam-kereteben-jon-a-ii-pecsi-poloskafesztival/