Célterületi regisztráció

Tisztelt Hölgyem, Uram!

2018. március 1-jével megkezdődött a TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 azonosítószámú „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” projekt megvalósítása Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület konzorciuma által. A projekt célja Pécs városában a közösségek kezdeményező és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalás, a helyi lakosság identitásának erősítése és a társadalmi kohézió elősegítése.

A projekt lényege, hogy a helyi közösségek tagjai közösen, egymással és a közreműködő szervezetekkel partnerként együttműködve tárják fel a helyi szükségleteket és igényeket. Cél, hogy együttműködés alakuljon ki a közösségfejlesztés helyi szereplői között a rendezvények, programok tervezésében, előkészítésében és megvalósításában, mindez a helyi lakosság bevonásával, közösséggé szerveződésével. Így a helyi közösségek és civil szervezetek egy közös cél, jövőkép megvalósításán dolgozhatnak együtt, és alakíthatják Pécs, valamint a különböző városrészek közösségfejlesztési folyamatait, illetve közösen határozhatják meg a programokat és rendezvényeket.

Pécs városában a pályázati feltételeknek megfelelően 13 célterület, városrész lett meghatározva, és minden városrészben tartunk közösségi beszélgetéseket, melyek a közösségfejlesztési folyamatban a helyi igények azonosításának fóruma, továbbá a közösségi tervezés egyik színtere.

A projektben a közösségi felmérés és tervezés folyamatokkal összefüggő tevékenységeket a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület munkatársai végzik. A célterület-felelős közösségfejlesztő munkatársak minden városrészben szerveznek közösségi beszélgetéseket, ahová a helyi civil szervezetek képviselőit is meghívják. Fontosnak tartjuk, hogy minden aktívan működő szervezettel felvegyük a kapcsolatot, hiszen valamennyien részesei Pécs közösségi életének.

A közösségi beszélgetések szervezésénél valószínűsíthetően nem tudtuk felvenni a kapcsolatot minden civil szervezettel. Ezúton kérjük, hogy ha még nem vettek részt a projektben eddig szervezett eseményen, vagy az eddigi eseményekről nem kaptak tájékoztatást, és részt kívánnak venni Pécs legnagyobb és legszélesebb körű közösségfejlesztési programjában, akkor regisztráljanak az alábbi adatok megadásával!

A regisztráció után célterület felelős közösségfejlesztő munkatársunk felveszi a kapcsolatot Önökkel!